Ha tegnap azt írtam, hogy nagyon élveztem a napot, akkor ezt most tessék megszorozni kettővel, és megvan az értékítélet mára. Komolyan: nem is tudom, mikor voltam utoljára ilyen közvetlen, barátságos és értelmes nemzetközi társaságban, ennyire nagyszerű napi programmal kísérve. Ha nem lebegene a fejem felett a csütörtöki beszéd a maga minden súlyával, akkor egész kis idillnek tűnne a dolog. De mielőtt mindenkit elijesztenék a sok csöpögéssel, rátérek inkább, mi minden is történt.
Kiadós kamuangol reggeli (értsd: hasonló összetevők, de nem úgy igazán angolos-gyomormegfekvősen összeállítva) után délelőtt csoportosan átmetróztunk (megjegyzés: az Oyster Card még mindig hihetetlenül menő dolog) a Dartmouth House-hoz, azaz az ESU székhelyéhez.
Itt megcsodálhattuk a megnyitóeseményt, aminek az ígéretek szerint simán überelnie kellett "valami múlt nyári londoni program" (ööö, olimpia) megnyitójának a szintjét. Noha ítéletet most nem hirdetek a kettő között, tény, hogy igen jól összehozták. Nagyon szórakoztató kis megnyitóbeszédeket hallgathattunk végig (British self-deprecating humour, yay!), és felsorolták a résztvevő 50 országot is, ami meglehetősen impresszív volt. A végén aztán minden résztvevő felírta a nevét egy világtérkép megfelelő helyére, ahogy a mellékelt ábra is mutatja:
Amellett, hogy life-changing experience volt az elnökök elnökét képviselni, én egyébként nagyon örültem annak a plusz gyakorlási lehetőségnek is, amit a balloon debate döntője biztosított. Utána gyakoroltunk még impromptu-beszédeket, aztán a gonoszul hulló eső miatt a parkban teendő sétát lefújva visszamentünk a hotelba. Estére viszont volt még program: bowling és karaoke. Ami a bowlingot illeti, az nagyon jó móka volt: nagyon vegyes volt a színvonal az én pályámon, úgyhogy felváltva örültünk annak, ha valaki strike-ot gurított, illetve annak, ha valaki nem a folyosóba küldte a golyót - nem mellesleg pedig párhuzamosan szénné oltottuk egymást, (szintén nem mellesleg pedig nyertem). A karaoke egy picit már furcsább volt, de diplomatikusan álljon itt annyi, hogy akik aktívan részt vettek benne, azok nagyon jól szórakoztak.
A nap folyamán több emberrel is beszélgettem egyébként, és még mindig hihetetlenül barátságos mindenki. Az is újfent kiderült, hogy a debate-/publicspeaking-világ mennyire kicsi: a tegnap említetteken felül itt van például a WSDC-s mexikói csapat egy tagja, illetve a márciusi Budapest Open vitaverseny egyik holland bírója is. Nagyon tetszik emellett úgy általában a versenyszervezés: három nap alatt elég jól összerázód(t)unk, és csütörtökön már úgy fogjuk tudni meghallgatni a beszédeket, hogy egyenként ismerni fogjuk a mögöttük álló embereket, és eredménytől függetlenül tudjuk majd értékelni mindenkinek a teljesítményét. Az eddigi jelek alapján egészen elképesztő teljesítmények lesznek, ami nem kifejezetten nyugtat meg, de nem is fogok rajta túl sokat stresszelni. Ma meg holnap este még finalise-olom a beszédet, aztán kiállok, odateszem magam, amennyire csak tudom, a többi meg már nem rajtam múlik.
Ennek a jegyében zárom le a mai posztot is: irány speechet írni. Holnap Shakespeare, Globe és Parlament következik, holnapután pedig A Verseny - stay tuned!
Kiadós kamuangol reggeli (értsd: hasonló összetevők, de nem úgy igazán angolos-gyomormegfekvősen összeállítva) után délelőtt csoportosan átmetróztunk (megjegyzés: az Oyster Card még mindig hihetetlenül menő dolog) a Dartmouth House-hoz, azaz az ESU székhelyéhez.
Ilyen szép - ha nem esik az eső
Nyugodtan meg lehet például keresni az én nevem mind a két pixelét.
(Forrás: twitter.com/ESUdebate)
A megnyitó után elkezdődtek a workshopok, amihez három csoportra osztottak minket - a csoportok neve nagyon stílusosan: Martin, Luther és King (reklamáltuk, hogy hol a Jr., de erre nem kaptunk választ). Én a Luther csoport tagjaként Kate-hez és Alexhez kerültem, akik mindjárt azzal nyitották a délelőtti sessiont, hogy részletesen elővezették, milyen debate-versenyen hogyan jutottak elődöntőbe, döntőbe meg miegyéb, úgyhogy a tekintély az én szememben minden további nélkül meg volt alapozva. Miután megbeszéltük, milyen tényezők fontosak ahhoz, hogy jó szónokok lehessünk, nekiláttunk egy balloon debate-nek, ami az a játék, amikor mindenki egy-egy híres személyiségnek kiáltja ki magát, és meg kell győzni a többieket, hogy a süllyedő léghajóból miért ne minket dobjanak ki.
Lévén, hogy a nagy nehezen kiválasztott David Beckhamet pont előttem lőtték le, hirtelen jött döntéssel végül Vlagyimir Örökpéldakép Putyint választottam (talk about Freud). Tulajdonképpen jó választás is volt, mert nemcsak én szórakoztam kiválóan magamban az összes Putyin-insidejoke-on (mint itt és itt), de úgy tűnt, hogy a közönséget is értékelte a dolgot. A konkurenciát többek között Barack Obama, Basar Asszád, Lionel Messi, Ozzy Osbourne, II. Erzsébet, Helena Bonham Carter és Donald kacsa alkotta. A titkos szavazás után ezzel együtt kiderült, hogy a 17 jelöltből Putyin lett az 5 életben hagyott személy egyike, amit természetesen óriási személyes sikerként éltem meg, és az ebédszünet helyett nagy erőkkel készültem az 5 döntős közötti showdownra. Az ebéd utáni folytatásban aztán II. Erzsébet, Teréz anya, Nelson Mandela és Lenin ellen érveltem a saját életemért, és Teréz anya, illetve Lenin kiejtése után a top3-ba is bekerültem, ahol azonban végül Mandela győzedelmeskedett - hiába mondtam el, hogy ha a többiek önként kiugranak, Oroszország méreteiből fakadóan jó eséllyel orosz földre esnek és 140%-os bizonyossággal megmentem őket az orosz sereggel.
A Mandelát megtestesítő zimbabwei lány előtt amúgy le az összes kalappal, elképesztően magával ragadó és erőteljes stílusa van, még ilyen impromptu-szituációban is. Én viszont elértem, hogy az én csoportom most már a hét végéig Putyinnak fog szólítani Balázs (vagy Hungary) helyett (örüljek? örülök. :D) Ó, mellesleg pedig random epic moment of the day: amikor Putyinként győzködöm az embereket standup-comedyzem, és csak úgy beállít a terembe az English Speaking Union elnöke, Dame Mary Richardson.
A nap folyamán több emberrel is beszélgettem egyébként, és még mindig hihetetlenül barátságos mindenki. Az is újfent kiderült, hogy a debate-/publicspeaking-világ mennyire kicsi: a tegnap említetteken felül itt van például a WSDC-s mexikói csapat egy tagja, illetve a márciusi Budapest Open vitaverseny egyik holland bírója is. Nagyon tetszik emellett úgy általában a versenyszervezés: három nap alatt elég jól összerázód(t)unk, és csütörtökön már úgy fogjuk tudni meghallgatni a beszédeket, hogy egyenként ismerni fogjuk a mögöttük álló embereket, és eredménytől függetlenül tudjuk majd értékelni mindenkinek a teljesítményét. Az eddigi jelek alapján egészen elképesztő teljesítmények lesznek, ami nem kifejezetten nyugtat meg, de nem is fogok rajta túl sokat stresszelni. Ma meg holnap este még finalise-olom a beszédet, aztán kiállok, odateszem magam, amennyire csak tudom, a többi meg már nem rajtam múlik.
Ennek a jegyében zárom le a mai posztot is: irány speechet írni. Holnap Shakespeare, Globe és Parlament következik, holnapután pedig A Verseny - stay tuned!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése