Negyedszerre csak összejött, avagy Balázs vs. a világ
legpublicspeakerebb publicspeakerei Londonban! Gyorstalpaló a nem
beavatottaknak: az English Speaking Union nemzetközi angol nyelvű
szónokversenyéről van itt szó, aminek a magyar fordulóin immár negyedik éve
szorgoskodtam, mindeddig azonban csak a tisztes szereplésre futotta. Idén,
negyedik alkalommal aztán, amikor már-már sztoikus nyugalommal beletörődtem
volna, hogy ezt a műfajt mégsem nekem találták ki, mégis sikerült kiprovokálnom
a magyar országos döntő zsűrijéből egy első helyet a beszédemmel, vagyis én
képviselhetem Magyarországot a nemzetközi döntőn (hogy pontosan mi volt, amire
ezúttal ráéreztem, azt már ne tőlem tessék érdeklődni, de hihetetlenülnagyon
örülök neki). Így esett, hogy most itt ülök a Russell Square-re néző
hotelszobám ablaka mellett, kint zúgnak a double deckerek, esik az eső, szép zöld
szemben a park, és tömény a jóság. A holnap-holnaputáni workshoposdi meg
mindenféle szórakozás után pedig csütörtökön következik a Nagy Megmérettetés.
A mai nap elsősorban az utazással telt el, még ha London
Luton (ami háromnegyed óra vonat Londontól, azt ne tessék kérem Londonnak
nevezni) csak két és fél órányi repülőútra van is Budapesttől. De lévén, hogy
Angliába (!!! (előtőrő anglománia, elnézést, még lesz belőle)) történt az
utazás, én igazából azt sem bántam volna, ha egész nap úton vagyok, főleg, hogy
repülni még mindig menő. Londonban ráadásul nagyon rég voltam utoljára,
Angliából meg általában véve sosem elég, úgyhogy erős lelkendezés volt, amikor
megérkeztünk. A lutoni reptér annyira távol van minden olyan helytől, ami
számít, hogy innen aztán még a King’s Cross felé tartó vasúthoz is külön
shuttle busszal kellett elmenni, de kárpótolt, amikor a vágány mellett
megláttam a brit lét esszenciáját:
A belvárosba érkezve aztán nyugtáztam, hogy nagy kár, hogy a
King’s Cross környékét eddig nem jártam be, mert (brit mércével) egészen
gyönyörű. Ott van a csodaszép vöröstéglás állomásépület, a közelben parkok, az
utcáknak pedig sajátos, téglaházas-sétálóutcás-sarkipubos hangulata van,
egészen, mint egy kisebb angol városban (khm, Cambridge *sigh*). A hotel a King’s
Crosstól egy metrómegállónyira van, a már említett Russell Square-nél, úgyhogy
az idejutás alkalmat nyújtott arra is, hogy végiglelkesedjem a saccra nagyjából
100 éves Picadilly Line igencsak szép állomásait. (Az igencsak szépre a
moszkvai metrót jól ismerő grúz versenyző persze inkább az „atombunker” jelzőt használta,
de ezt most hagyjuk.)
Korán érkeztem, úgyhogy volt lehetőség egy kicsit kifújni
magam. (A verseny egyetlen problémájaként ugyanis hajnalban már nyugtáztam,
hogy ha nem a szorgalmi időszak legvégére szervezik a döntőt, akkor egy megírt
esszével kevesebbel, de három-négy óra alvással többel indulok útnak.) A szoba abszolút
remek is volt minderre, a fent említett részletekből kifolyólag.
Proof
A hirtelen jött lendülettel a csapat gyorsan a vacsorát is
megszervezte magának: nagyjából 20-25-en beültünk egy olasz étterembe, ahol az
eddigieket folytatva túlzás nélkül egészen kiváló kis közösség alakult ki a
résztvevőkből. Én Mongólia, Norvégia, Japán, Izland, Jemen, Olaszország és
India képviselőivel ültem egy asztalnál, és amikor épp nem a különböző országok
oktatási helyzetét tárgyaltuk jobb híján, akkor igazán remek beszélgetés folyt.
A hotelbe visszaérkezve a szobatárs litván fiúról kiderült, hogy egyrészt ő is
debater (*cue instant WSDC insider talk*), másrészt ő is angliai tanuláson
gondolkodik (*cue instant britegyetem-kitárgyalás), úgyhogy igen hatékonyan
tudtuk egymást hátráltatni a beszédre való készülésben, illetve a blogposztírásban.
De hát annyi baj legyen, engem nagyon feldobott meg kicsit le is nyugtatott ez a
sok intelligens és barátságos socialising.
Mára azt hiszem, ennyi volna, mert igencsak későre jár
közben. Lobbiba ingyenwifihez lecaplat, szobába vissza fölcaplat, alszik.
(BÓNUSZKONTENT! Napi fun fact #1: A szobában van saját
teakészletünk. Napi fun fact #2: A szobában a *falon* van egy instant nadrágvasaló,
amihez hasonlót még soha életemben nem láttam. Napi mythbusting #1: A szobában
egy csapból jön a hideg és a meleg.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése